Csákányi Eszterben azt szeretem, hogy csúnyán tud gyönyörű lenni és gyönyörűen is tud csúnya lenni. Nagyon közhelyes, de ő tökéletes példája annak a nagy bohócnak, aki végig magában hordozza a tragédiát. Annyi gyönyörű pillanatot szerzett ő már nekem. Első emlékem gyerekként Tücsök a Pinokkióból, de igazán felnőttként értettem meg az ő színészetét. Számomra hihetetlen a kisugárzása és az odaadása, ahogy minden szerepét komolyan veszi és képes "belehalni", ha kell.
Becsülöm, hogy képes volt a Katonából továbbállni a Krétakörbe és sokszor méltatlan körülmények között is vállalta, hogy részese legyen a "krétakörös csodának". Léteznek színészek, akiken sosem látszik az, hogy feszengenének az adott szerepben, vagy bármennyire is szégyellnék magukat megmutatni. Talán ez Csákányi Eszter (egyik) titka, képes megmutatni mindent magából; sokszor már ijesztő, ahogy az őrület határán lavíroz, de az is ijesztő, ahogy a lelkét elénk tárja (Siráj). Képes a ruhátlanabbnál is meztelenebb lenni és én jövök zavarba attól, hogy ő ennyire kitárulkozik. Csákányi Eszter időnként lefogy és "jó nő" lesz, de igazából neki nem kell "jónősödni", úgy jó, ahogy van. Vele kapcsolatban a legnagyobb fájdalmam, hogy érettségi után, 1989. június 16-án (Nagy Imréék újratemetésének napja) szerepelt volna a kaposvári társulat Yvonne, burgundi hercegnőjével az Operett Színházban; a temetés miatt viszont "országos gyász" lett és az előadás elmaradt. Na(!), akkor csalódtam először a politikában és azóta sem tudom kiheverni, hogy nem láthattam Csákányi Esztert élete egyik legnagyobb szerepében :-(
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése