Kedvenc előadásaim: Az Öngyilkos

Minden színházba járónak, de még annak is aki, csak ritkán jut el színházba vannak olyan kedvenc előadásai, amire évek múlva is tisztán emlékszik. Számomra meghatározó élmény volt a kaposváriak Öngyilkos című darabja valamikor a nyolcvanas évek végén. Még gimnazista voltam és valami pótjeggyel jutottunk be a Vígszínházba, ott is a karzat lépcsőjére...olyan "a csilláron is lógtak" hangulat volt. Aki akkoriban élt és mozgott Kaposváron, az szerepelt az előadásban, igazán az aranykor összes nagysága benne volt: Koltai Róbert, Pogány Judit, Lázár Kati, Molnár Piroska, Kulka János, Csákányi Eszter, Bezerédy Zoltán, Spindler Béla, Jordán Tamás. Koltai volt a főszereplő és akkor még színész volt a szó nemes értelmében. Egy igazi lecsúszott kispolgárt játszott, aki társbérletben lakik és annyira kilátástalan az élete, hogy más megoldás nem lévén öngyilkos akar lenni. A helyzet komikuma (és tragikuma) ott kezdődik, hogy amint ez mások tudomására jut, mindenki ki akarja használni a helyzetet és megkeresik, hogy az ő nevükben vagy az ő ügyükért legyen öngyilkos, ha már úgy is ilyenre szánta el magát. Ez már önmagában is elég morbid és tragikomikus, de aztán jön egy felvonás egy olyan halotti torral, ahol maga a halott is ott van, mert még nem lett öngyilkos. A színpadon egy nagy asztal és az egész kaposvári csapat, valami hihetetlen. Volt egy olyan mondat, amitől akkor megállt a kés a levegőben, majd perceken keresztül tapsolt a közönség. Podszekálnyikov kispolgár (Koltai) elkezdi megírni végrendeletét és így kezdte: Emberek (hatalmas szünet.....) és párttagok! (akkor ugye még csak egy párt volt) ... nehéz érzékeltetni a hatást. Persze amikor Koltai azt mondta, hogy "akkor most felhívom a Kremlt" az is nagyon másként hangzott 1988-ban. Akkor kezdett csak igazán igazán bonyolódni a történet, amikor Koltai inkább az élet mellett dönt és ezzel minden "üzletfele" érdekét sérti és keresztülhúzza a számításaikat. Biztos az akkori politikai légkör is adott valami pluszt, de igazából a groteszk rendezés és a színészi gárda az aki ezt emlékezetessé emelte ez az előadást. Pogány Judit, mint feleség a maga szürkeségével, Lázár Kati anyósként, Molnár Piroska a társbérlő szeretőjeként mind zseniálisak voltak. Csákányi Eszter és Kulka is....

Sok év után a Nemzetiben láttam újra ezt a darabot, nagyon sajnáltam Molnár Piroskát, hogy ebben a felújításban is játszania kellett...

IBUSÁR - Operett Színház

Nincs szerencsém a második felvonásokkal.... Ez is annyira jól indult, aztán a második rész elején teljesen elvesztettem az érdeklődésemet. Földes Tamás nem tud prózát mondani anélkül, hogy az ne legyen operettes, mondjuk még nincs Oszwald Marika vagy Kalocsai Zsuzsa szintjén, de "jó" úton halad oda. Ez azért zavaró, mert Jolán mellett ő a főszereplő és nem igazán tudja megmutatni az állomásfőnök tragédiáját, aki reménytelenül szerelmes ebbe a szerencsétlen lányba. Pedig tele van jó ötlettel: a díszlet hibátlan, az operett paródiák amatőrsége teljesen rendben, a legvégén elhangzó ének is telitalálat, mégis hiányérzetem volt. Siménfalvy túl finom és túl okos Jolánnak, igaz színészete legjavát adta és le is játszódik előttünk Jolán tragédiája, de nem biztos, hogy ő volt a legjobb választás erre a szerepre. (persze kérdés, hogy ki más az Operettből, de nem igazán jut eszembe senki, mert a korosztályából még mindig ő a legtehetségesebb... annak idején nagyon mérges voltam, hogy a Cabaretban nem ő volt a főszereplő, hanem csak statisztált a nála ezerszer tehetségtelenebb Balázsovits Editnek) Lehoczky hozza az ő sajátságos humorát, kár, hogy nem valami nagyobb szerepben csillogtatják őt, ameddig még lehet... MÁZS is tetszett, bár a gatyaletolást nem igazán értettem, de biztos országvilágnak látni kellett a szép fenekét, kár, hogy a rendezőnek ilyenek jutottak eszébe, ahelyett, hogy a második felvonást "rázta volna gatyába" ...

Katharina Blum elvesztett tisztessége

Tegnap este Pesti Színház. Nem ez volt életem legnagyobb színházi élménye, de a legrosszabb sem. Az első felvonás még tetszett is, feszes volt, pontos és előrevetített valamit, ami aztán nem történt meg a második felvonásban. Epres Attila kifejezetten tetszett. Börcsök is, persze vele elfogult vagyok, igaz nem a legjobb körét futotta itt, de amikor egyedül van a színpadon, akkor mindig belefeledkezem az arcába. Annyira sokat el tud játszani egy-egy arc rándítással, pislogással, mosollyal, könnycseppel és persze ilyenkor mindig elkalandozok, mert eszembe jut a Kék madár vagy a Szecsuáni, amikor katartikus volt őt látni. Legalább Börcsökben kigyönyörködtem magam. Ismerőseim, azt mondták a végén, hogy nem Börcsöknek kellett volna játszani a főszerepet, mert nem elég vonzó nő... nem értettem, mert nekem ő annyira ragyog mindig.... Nem így szegény Hegyi Barbara, komolyan, vele aztán ki lehet üldözni a világból. Szerencsére, itt alig szólalt meg, illetve akkor is mellette állt a Gálffi, aki megfelelően egyensúlyozta HB elviselhetetlenségét... Ja! és kilenckor már vége. Azt mindig becsülöm, amikor a rendező rájön, hogy a semmit nem érdemes nyújtani...

Miért ez a headline kép?

Sajnos Latinovitsot a korom miatt nem láthattam színpadon, de a filmekből, versmondásokból, írásaiból érezhető, hogy messze megelőzte a korát. Ruttkai Éva pedig az első olyan színésznő, akiért rajongani tudtam, illetve akinél megéreztem a minőséget. Ja! és ez a kép olyan szép: fiatalok, múlhatatlanok, pedig csak egy pillanat...

Beveztés (tárgyalás nem lesz)

Mitől színházimádó?

Húúúú... először is a színházrajongó már foglat volt, azt meg mégsem akartam, hogy színházfikázó, pedig az is tudok lenni....

szóval, azért még mindig az imádók közé tartozom mondjuk úgy 6 éves korom óta, amikor először vittek el színházba.... (nem tegnap volt :-( ) a mai napig csodával tölt el, hogy felnőtt emberek kiállnak velem szemben a deszkákra és teljesen természetes ellenesen el kezdenek játszani... mi értelme????? kell, hogy legyen értelme???? végül is mindegy, a lényeg, hogy immáron 30 éve nem tudok elszakadni ettől a világtól.... az sohasem vonzott, hogy a másik oldalra kerüljek, jó nekem az, hogy nézőként, akár hetente többször is, eljutok színházba (különben is, ha a függöny másik oldalán lennék, akkor sokkal kevesebbet jutnék el színházba.....)

Hogy miért most jutott eszembe, hogy elkezdjek színházi élményeimről blogolni? Fogalmam sincs.... ma így február 1-jén ez úgy megérett bennem...